Telefonos ügyfélszolgálatunk ideiglenesen nem elérhető. Kérjük, hogy az info@flexity.hu e-mail címen vegye fel velünk a kapcsolatot. Köszönjük a megértését

A VILÁG LEGHÍRESEBB JÓGA MÁRKÁJÁNAK TÖRTÉNETE – ISMERKEDJ MEG AZ ALO YOGA

alo yoga leggings

A globális jógaközösségben ismert Alo Yoga márkát 2007-ben, Los Angeles-ben alapította Danny Harris és Marc deGeorge. Az Alo első sorban a jóga ruházatra szakosodott, az "athleisure" kategóriában, amely a "stúdió-utca" jelszó szerint működik. Ezek a ruhák  tökéletesek  nemcsak a jógaórákhoz, hanem utcai viseletként is megállják helyüket. Az Athleisure kifejezés lassan már hozzánk is eljut, így hát ismerkedjünk meg vele kicsit közelebbről is. Egy olyan trendről van szó, amikor az eredetileg testmozgásra szánt ruhákat az edzőtermen vagy a jógastúdión kívül a mindennapi tevékenységekhez is viselhetjük. Az Alo gyártja a világ egyik legfejlettebb technológiájú jóga ruházatát. Saját szöveteiket, egyedi szabásmintájukat, valamint formatervezésüket maga az Alo csapat és világhírű jógaoktatók is tesztelnek, hogy tökéletesen működjenek a legigényesebb pozícióknak is, és ellenálljanak a gyakori mosásnak.

Minden darab kiemeli a vonalakat, melegen tartja az izmokat, így lehetővé teszi, hogy a legjobbat hozd ki edzéseidből. A ruházat antimikrobiális anyagól készült, amely garantáltan szárazon fog tartani. Az Alo elhozza a jógát a világnak. Mindent, amit a cég tesz, ennek a célnek az érdekében teszi. Az Alo hiszi, hogy a tudatos élet jobb élethez vezet. Ez a stúdió-utca mottó  igazi jelentése: tudomásul kell venni a szőnyegen végzett gyakorlatot, és magunkkal kell vinni a mindennapi életbe is.

Csapatunknak köszönhetően az Alo már Magyarországra is eljutott

alo yoga bolt

alo joga leging budapest

Foto by @gabciska

Az Alo, mivel maga a kifejezés az "Air, Land, Ocean" vagyis a  „Levegő, Föld,  Óceán“ rövidítést fejezi ki, felhívja a figyelmet a fenntarthatóságra és a természeti erőforrások felhasználásának tudatos megközelítésére, valamint bolygónk gondozására. A ruházat ezért szerves, fenntartható anyagokból készül, minimális szén-dioxid-kibocsátással, zárt gyártási ciklusban.

A tudatos mozgás teljes mértékben átjárja az Alo kultúráját, ahol napenergiával működik az iroda, ahol a jógaóra biztosított a hét öt napján a dolgozók számára, zen kert a meditációhoz, ahol biztosítva van a BIO élelmiszer, az elektromos autók töltőállomása, valamint egy fejlett újrahasznosító program, amely csökkenti a háztartási hulladék mennyiségét. Van gong, amit bizony használnak is. Üzleteiket úgy tervezték, hogy helyet teremtsenek a közösségnek - az emberek és az ötleteik összefonódnak, kombuchával és kávéval kísérve. Légies Beverly Hills-i üzletük telis tele van élettel. Az egyik falon még egy természetfeletti kozmikus falfestmény is található – térj be egy asztrális utazásra :)

Az Alo család képezi az alapját a jógaközösségüknek, amely ma már több mint 4000 jógaoktatót és rajongót számlál szerte a világon. Az Alo családhoz tartozik az Alogives nonprofit projekt is, amelynek célja, hogy mozgást és befogadást nyújtson a gyerekeknek. A gyermekek így megtanulhatják, hogyan kell jobban mozogni, lélegezni, elméjüket megnyugtatni, csökkenteni a negativitást, erősíteni a pozitív gondolatokat és békét találni az életkorukban megjelenő kihívásokkal szemben.
A rövid, 5 perces videók egy 12 hetes átfogó tanfolyamra készültek, hogy a gyermekeket teljesebb életvitelre ösztönözzék. További információ: https://www.alogives.com

 

alo yoga webshop

 

Ezen kívül az Alo rendszeresen megoszt a YouTube oldalán jógavideókat, amelyek mindenkinek elérhetők 

alo yoga budapest

 

Vagy tetszés szerint választhatsz egy órát, amelyet az Alo oktatói vezetnek saját fizetett videóplatformjukon: https://www.alomoves.com

 

Nézz körül velünk az Alo néhány üzletében:

alo yoga store

alo yoga apparel

alo yoga magyarorzsagh

Ha használsz Instagramot biztosan vannak kedvenc jógijaid, akik inspirálnak téged, mi 3 kedvencünket mutassuk be Nektek:

alo yoga stars

Válaszd ki nálunk kedvenc Alo Yoga darabodat, így nem kell megvárnod míg megérkezik a tengerentúlról :)